Apahiány
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2009. december 19.
Velem mindig történik valami…Sietek, rohanok, nincs egy perc időm, ne haragudj, már késésben vagyok. Nincs is lehetőség a visszakérdezésre, hová siet, hová igyekszik olyannyira. Mert már el is tűnik a szemünk elől az ismerős. Most Advent idején annyira azért telik az időből, hogy ki-ki a megszokott jelzőt használva, kellemes, boldog, áldott, kegyelettel teljes ünnepeket kívánjon, ezt még futtában is el lehet rebegni. Az idő, nagy úr, ám mindenkinek másképpen folyik tovább, a sietősnek gyorsabban, a várakozónak lassabban telik. Ennyit tudunk, magunk is tapasztalunk mindennapjainkban. Várunk valakit, várakozunk a sorunkra a pénztárnál, buszbérletet venni, vagy éppen a várva-várt kedves érkezésére. Ilyenkor az idő lassan telik. Ellenkező példa is akad jócskán, ezt a sietősek, rohanósak tudnák megmondani, de megindokolni, félek, nehezen. Érdemes megállni egy-egy percre, és nézelődni, szemlélődni. A nagyáruház forgatagában, a második szinten nekikönyököltem a korlátnak, lenéztem a fölállított fenyők magasából, onnan is csak a nyüzsgő forgatagot láttam. A fenyők körül embertömeg, bevásárlásra készülők, siettek, a fenyők alatt, mellett mézes puszedli házikó boszorkánnyal, nyuszikák ugrásra készen, a sziklaszirten méltóságteljesen várakozó szarvas, és még sok-sok látnivaló a gyermekeknek, valamint sok hó. Igazi giccsparádé, mondják sokan tovafuttukban, de ne legyünk ítészek. Nekem tetszett, mert készülődés, legyen az akár üzleti megfontolásból!
Elővettem mindentudó mobilomat és megörökítettem mindezt a szokatlan perspektívából, föntről lefelé. Tessék mondani drága az ilyen mobil, szólított meg egy bátortalan hang. Ránéztem. Golfsapkás, farmeres, dzsekijét szorongató fiatalember állt mellettem. Feketebogarú szeme alapján cigányfiúnak néztem. Tekintete nyitott volt, én óvatos. Attól függ! Kihasználom az adottságait, nem volt drága. De ez olyan Apple, nem? De. Ön jogász? Nem! Annak néz ki. Miért? Olyan elegáns! Fekete kabát, cipő, sál, világos kordnadrágot viseltem, csodálkoztam a megjegyzésen. Akkor mit csinál? Mérnök vagyok. Építész? Nem, villamos. Azoknak nagy a felelősségük? Attól függ! Az építészé a nagyobb felelősség? Attól függ! Én jogra járok. Egy évet kihagytam. ?. Baleset, és feljebb tolta sapkáját, hogy lássam homloksérülését. A beszélgetés kialakult. Nem voltam biztos benne, joghallgató-e a fiatalember, részletesebben rákérdeztem. A válaszok nem győztek meg. Nyílt tekintete azonban bizalmat árasztott, őszintén felelgettem kérdéseire, már-már bölcselkedtem, mintha a gyerekem lenne. Igen az apám is ezt szokta mondani, fűzte hozzá gyakran szavaimhoz.
Sokan vagyunk a Földön, szólt váratlan megjegyzése. Egymásért kell tenni, hogy könnyebb legyen mindenkinek, gazdagnak, szegénynek egyaránt, és elboldogulunk, ha sokan vagyunk is! Ez volt a lényege fejtegetéseimnek. Hát igen, de hogyan? Így például, amint most meghallgattál, talán mondtam számodra is hasznosat, nemde? Ha egyetértettél valamivel, add tovább. Kinek? Beszélgess Édesapáddal is többet. Tekintete elhomályosult: Édesapja meghalt a balesetben!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése