Velem mindig történik valami…Munkahelyet változtattam, vidékről visszamentem Pestre. Azonnali fölmondással engednek el, ha visszafizetem a társadalmi ösztöndíjat egy összegben. Kinek van annyi pénze? Ha valaki átvállalja, egy másik vállalat például, akkor megoldható. Barátommal együtt határoztunk, együtt kerestünk céget is. Ganz Mávag, ipari óriás, az jó lenne, és sikerült. Ő mozdonytervező lett, én a mozdonykísérleti csoporthoz szerződtem. Lakás után néztem, pontosabban albérlet után. Találtam is a közelben, a Népszínház utcában, onnan átlátott az ember a céghez. Keszler bácsi szívesen fogadott, a föltételei barátságosak voltak, a holmimat ott hagytam a konyhában, dolgozni siettem. Munkavégzés után haza, a jó kis albérletbe. Gondoltam én. Keszler bácsi nem világosított föl a részletekről, amikor lefoglaltam a szobát, vagy én nem voltam érdeklődő, mert kiderült, hogy társam is van. Keszler bácsi azt mondta, egyedül leszek, így hát rákérdeztem, hogyan is gondolta ő az egyedüllétet. Éjszaka én leszek a szobában nappal, pedig a társam, válaszolta. A társam mindig éjszakai műszakba jár, nem igen fogunk találkozni. Majdnem igaza lett, mert egy hét eltelt mire megismertem a társamat. Rendes munkásfiú volt, az éjszakai műszakot a magasabb keresetért vállalta, gyűjtött, nősülni akart hamarosan. Szobánkba a konyhán, Keszler bácsiék hálószobáján át lehetett eljutni, majd rajtunk keresztül a fürdőszobába. Meleg víz egy héten egyszer, a cserépkályha melege a plafon alatti nyíláson át áramlott szobánkba. A szekrénynek az egyik fele az enyém, a másik a társamé, az ágyon és az éjjeliszekrényen ugyancsak osztoztunk. Hat hónapig laktam Keszleréknél, társammal, néhány alkalommal kellett az ágyon osztozkodnunk, amikor az éjjeli műszak miatti szabadnapokat töltötte. Keszler bácsi a nagy közös-folyosós bérház tulajdonosa volt valamikor, mindkét világégést itthon vészelte át. Falusi boltos apja foglalkozását nem akarta folytatni, fiatalemberként határozta el, hogy nyugodt életet kíván élni, bérháztulajdonos lesz. Keményen dolgozott, szakmája nem volt, minden pénzét félretette. Róbert bácsihoz járt étkezni, és hamarosan azt a lakást, amiben most lakott vette ki albérletbe, majd megvette a lakást, aztán a mellette lévőt, aztán a folyosói szinteket, majd az egész ház az övé lett a világválság idején. Bérlőit keményen fogta, aki nem fizetett, annak le is út, fel is út, vallotta. Ebből nem engedett, előre kellett fizetni, a kockázatot nem szerette. Mi is előre fizettük ki a féléves bérleti díjat. Gyermekük nem született, nem fogadtak be senkit a nagy rokonság közül, jól megértették egymást Keszler nénivel, mert neki hallgass volt a neve. Az államosításkor vesztették el vagyonukat, megmaradt a régi lakás, nekik is bérleményként, tanácsi lakásként. Kezsler bácsi élete nyugodt maradt, mert az albérletet, amit kiadott, jóllehet egy szoba volt mindössze, kétszeresen hasznosított, nappal és éjjel egy-egy bérlő teljes bérleti díjjal. Aki keres, talál, tartjuk, aki ügyes még többet talál, akárcsak napjainkban. Mi változott akkor? Semmi, csak közben eltelt negyven esztendő.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése