Velem mindig történik valami…A szerencsétlen mi a csudának akar pont itt átkelni az úton. Láthatná, hogy mennyi gépjármű száguldozik az orra előtt.
Ezek nem fognak megállni, még lassítani sem, rohannak, pedig autóval közlekednek azért, mert kényelmesen akarnak célhoz érni. Én is jó ideig forogtam balra-jobbra, amíg eltaláltam a megfelelő pillanatot az átkeléshez. Szemben, Radnics utcai fotósommal van a buszmegálló, én sem kerülök száz métert, de ő, ahogy ő botladozik, életveszély! Lépései bizonytalanok, nyakát minden egyes mozdulatánál kényszeresen nyújtogatja, kezei is össze-vissza lendülnek. Elképesztő a bátorsága, vagy inkább meggondolatlansága? Mi a csudának akar pont itt átkelni? Éppen elég lehetett lefelé jönnie a meredek utcán, most meg itt kockáztatja az életét. Egyedül ácsorogtam a buszmegállóban, figyelmemet teljesen lekötötte a fiatalember. Izgultam érte, szűnjön már meg ez az állandó autófolyam, hogy elindulhasson. Kívánságom teljesült, ő is észrevette a lehetőséget, nekivágott, és lassan csoszogott felém. A hátán nagyobb táskát cipelt, átkelését az is nehezítette. Mozdulataival ellentétesen lengett a teli táska, talán egyensúlyát ezért nem vesztette el. Hamarosan átér, már csak pár csosszanás és itt van mellettem. Ezúttal szerencséje volt!
Rám vicsorított, és érthetetlenül mondott valamit. Megszántam, közelebb léptem hozzá, hogy megértsem, miben segíthetek neki. Harmadszorra próbálkozott, mire fölfogtam mi a mondandója, és elszégyelltem magam. „Erre most nem jár a busz”, hámoztam ki a lényeget. Valóban, és én is tudtam, hiszen már jó pár hete kerülő úton közlekedik a busz, a megszokás hozott ide, ebbe a megállóba. Fotós dolgaim intéztével majd mindig a városba megyek, itt szoktam fölszállni a buszra.
És maga énmiattam jött át, azért, hogy figyelmeztessen? Iiiigen. Elérzékenyülten futott át az agyamon, hogy közben jó páran elhaladtak mellettem, és senkit nem zavart, hogy rossz helyen várakozom. Őt igen, segíteni akart, és segített! Megszokott lépéseimet rövidebbre fogva, együtt mentünk tovább. Szintén a buszhoz igyekszik kérdésemre nemet mondott. Engedje meg, hogy a magam számára készíthessek egy fölvételt, nagyon kedves öntől, amit tett, fordultam felé. Nehezen, de ráállt, a zár kattant, én elsiettem. A „jó” buszmegállóhoz érve hosszan kísértem szememmel amint az úttesten, a parkoló autók mellett közlekedve tovatűnt. Észrevettem, hogy a járdafelület egyenetlen, ez lehetett az oka különös útválasztásának.
Fogok még találkozni vele, merengtem el magamban a buszon, és abban a pillanatban megláttam az utasok között. Nem értem miképp kerülhetett a buszra. Meglehet, valakinek segített fölszállni, és fönnragadt, aztán újból elszégyelltem magam. Biztosan segített valakinek! És én, Advent idején nem mentem elébe akkor, amikor hozzám igyekezett.
Szégyenben maradtam. Ő példát mutatott nekem, az egészségesnek, bajában másokra is gondol, és biztosan nem csak Advent idején.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése