Velem mindig történik valami…Hozzászoktam én ehhez a hideghez, amikor még fönn a Dunakanyarban laktam nem volt ritka a mínusz, hozzászoktam, elviseltem. De akkor nem az utcán töltöttem az éjszakákat. Szegény feleségem, gyermekeim, miért éppen rátok sújtott a Sors olyan kegyetlenül. Milyen boldog voltam Veletek. Kis Évikém, Ádámkám, drága feleségem miért is mentetek nélkülem le a Balatonra, hiszen két napot még várhattatok volna, amíg megjön a váltótársam. Együtt utazhattunk volna, akkor talán, ha én vezetek, talán elkerülöm a teherautót. Neked Évikém alig volt gyakorlatod. Nem Ti voltatok a hibásak, tudom, hogy a teherautó vezetője aludt el a vezetőfülkében, de talán én kikerültem volna a felénk rohanó kocsit. Évikém, nem hibáztatlak, csak örökké eszembe juttok. Meg a Te testvéreid, szüleid, akik ugyanígy szenvedték el a balesetet. Örömömre Te, egyedül életben maradtál, és most nincs senkim. Emlékszel, amikor nagylány lettél, milyen boldogan mondtál igent a lánykéréskor. Milyen boldogok voltunk mi négyesben, milyen szépen haladt kis Évikénk, Ádámkánk az iskolában. Gyalogolnom kell, a mozgás kalóriát termel, nem fázom majd annyira. Ma éjszakára mégiscsak bemegyek a hajléktalan szállásra, egy éjszakát kibírok a többiekkel, ha zajonganak is, gondolni fogok Rátok. Hiába jöttem el otthonról, hogy az eseményt feledjem, itt is csak Ti jártok az eszemben nap, nap után. Hiába tartott a klinikai kezelés hónapokig, nem tudok csak Rátok gondolni. Olyan jó itt a kopasz fák alatt, a csendben ücsörögni, gondolatban Veletek lenni. Pár nap és itt a Karácsony. Jó emlékezni rá, amikor megjött a Jézuska, a gyerekek annyira tudtak örülni a szép, csillogó fenyőnek. Az ajándékoknak, amiket együtt készítettünk Veled, titokban, hogy igazi meglepetés legyen a gyerekeknek, hogy lássuk kis arcaikon a boldog örömöt, hogy a kis ajándéknak is tiszta szívből tudnak örülni. Csöngettél, aztán kisurrantál a szobából, ahol a karácsonyfa állt, kitártad az ajtót, és együtt léptünk át a fához. Elénekeltük a mennyből az angyalt, boldog karácsonyt kívántunk egymásnak. Nem, mégsem mozdulok, olyan jó emlékezni, lassan elmúlik a hideg is, úgy látszik enyhül az idő, kibírom ezt az éjszakát is kinn a szabadban. Mintha világosodna, hamar itt lesz a reggel. A felvillanó fényeket biztosan a kis mesebeli gyufaárus lányka gyújtogatja. Olyan szép, ahogy felvillannak, és elhalnak a kis tüzek, mint a hulló csillagok. Télen is van csillaghullás, csak kevesen tudnak róla. Lám énnekem megadatott, hogy a város közepén, a parkban lássam, és Rátok gondolhassak. Ugye Ti vagytok, Ti villogtok felém, hogy jöjjek, vártok, hogy ismét együtt lehessünk. Olyan melegség van a szívemben a boldogságtól, nem tudok megválni a látványtól, ne tudom, nem is akarom behunyni a szemem, most már örökké Veletek akarok maradni, együtt leszünk, mint régen. Az újonnan megalakult városvédő szolgálat délelőttös munkatársai, beszóltak a mentőknek, jöjjenek gyorsan, egy ember a parkban aludt az éjszaka. Az életre keltés nem volt sikeres, a halál úgy éjféltájt következett be. Kihűlés okozta fagyhalál!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése