Nincs kivétel, a gyerekek mindig utánozzák a nagyokat, a felnőtteket. Bizonyára úgy gondolkoznak, ha azt teszik, amit a nagyok, akkor ők is nagyok lesznek. Pedig ez egész biztosan nem így van.

A cigarettázást is kivétel nélkül mindenki kipróbálta egyszer életében, először gyerekkorában. Aztán van, akinek ízlik, van, akinek kinek nem. A mi osztályunkba Csörgő Laci szállította a cigarettát. Édesanyja a vasútállomás Resti boltjának volt az eladója.

Nem kérte rá senki, mégis egyszer Csörgő beállított egy pakli cigarettával, és megkínált bennünket, próbáljuk meg mi is. Nem tudtuk, hogy ő már korábban is dézsmálta Édesanyja raktárkészletét, és minden nap elfüstölt egy pár szál cigit. Legalább is ezt állította. Azon a napon, amikor a cigarettát behozta az osztályba, már késő ősz volt, a pedellus befűtötte az osztálytermeket. Tanítás előtt egyikünk korábban, másikunk később ért be az iskolába, de egytől-egyig rágyújtottuk, kivéve a lányokat. Ki is csúfoltuk ezért őket, ki is menekültek a teremből. Pöfékeltünk, köhögtünk a letüdőzött füsttől, mert bizony az volt az igazi nagylegény, aki tüdőre szívta a füstöt. Nemsokára az osztályterem úgy nézett ki, mint egy kolbászfüstölő, tele sűrű cigaretta füsttel. Közeledett a tanítási idő, mire az egyikünk elkiáltotta magát, hogy jön a tanító bácsi mi lesz, ha észreveszi a cigarettafüstöt. Szellőztessünk ki, vetődött föl a gondolat. Elvetettük hamar, mert a szellőztetéskor kinyitott ablakokat észreveszik. Egyikünk aztán azt javasolta, húzzuk ki a kályhacsövet a falból, akkor a füst még nagyobb lesz, és majd ez által eléggé indokolt lesz a szellőztetés. Ezt tettük. Később kiderült, hogy hiába, már elkéstünk a dologgal, mert az udvaron kószáló lányok bizony elárultak bennünket.

Az esetnek az lett a következménye, hogy a szülőknek önként, el kellett mondanunk a történteket. Én is beszámoltam otthon mindenről. Erre föl Édesapa elővette cigarettás dózniját, fölnyitotta, és megkínált, de olyan arckifejezéssel, hogy nem mertem a kínálást visszautasítani. Amikor végeztem az első szállal, még egyszer megkínált, szívjad kisfiam, ha már elkezdtél dohányozni. A harmadik kínálásnál sírva kértem, fejezzük be, mert nagyon rosszul érzem magam. Ezután hosszú ideig rá sem tudtam gondolni a cigarettára, mert azonnal hányingerem támadt.

Később, középiskolás koromban, kollégista lettem, és talán a tiltás miatt, ismét sor került a dohányzásra. Már feledtem a régi rossz emléket. A cigaretta beszerzéssel ekkor sem kellett bajlódnom, mert az egyik barátomnak, aki állami gondozott és túlkoros volt, megengedték a dohányzást, szigorúan kijelölt helyen, az alagsori mosakodó előtti részen. A barátság kölcsönös volt, én segítettem neki a számtan, fizika leckéit elkészíteni, ő pedig megtisztelt avval, hogy fölolvasta költeményeit, és ellátott cigarettával. Igazi költő volt, a versei folyamatosan megjelentek az újságokban.

Időnként a kollégium igazgatója szemlét tartott. Ez alkalommal lejött a mosdóba is, ahová egyébként nem szokott lejárni, nem akart zavarni bennünket a reggeli készülődésben. Rajtavesztettem, észrevette, hogy a markomban tartom az égő cigarettát, de nem szólt rám. Beszélgetésbe kezdett költő barátommal, amit addig folytatott, amíg a körmömre nem égett a cigarettám, és elő nem húztam bűnbánóan a leégett cigit, a csikket.

Egy hónapig nem kapsz kimenőt, és nem utazhatsz haza. Ennyit mondott mindössze, aztán továbbment. A büntetés nem bántott, de az igen, hogy mialatt az igazgató beszélgetett, a markomban tartott cigaretta tenyérnyi lyukat égetett első hosszú nadrágomon, amit Tódor Pista bácsi varrt számomra, a háború előttről megmentett végvászonból. Középiskolás korunkig, mi és még sok másik gyereknek is csak rövid nadrágja volt, azt hordtuk télen is hosszú meleg harisnyával, harisnyatartóval.

Mivel hosszabb ideig nem jelentkeztem otthon, Édesapa benézett a kollégiumba érdeklődésképpen. Jól ismerte az igazgatót, tegeződött vele. Ez alkalommal is hozzá ment először. Jött értem a pedellus. András menjünk az irodába! Üdvözlés után azonnal kiderült, hogy a nadrágom lyukas, hiszen én magam varrtam össze a kiégett lyukat.

Édesapa rákérdezett, a választ az igazgató adta a kérdésre. Tudod, János nem bánom, hogy a gyereket megbüntetted, megérdemelte, de azt hogy a nadrágját hagytad kiégetni, sokára fogom megbocsátani neked, szólalt meg Édesapa. Jól ismered anyagi helyzetünket. Adj egy papirost, folytatta! Engedélyt adok a gyerekemnek a dohányzásra. Úgy is történt, írást adott róla, hogy bár még nem vagyok fölsős, ennek ellenére cigarettázhatok.

Másnap reggel a szokott időben várt a barátom, és nyújtotta a szál cigit, de nem fogadtam el, attól kezdve, bár volt engedélyem nem dohányoztam többé.

Copyright: Dr. Petre András

A könyv minden részletét bárki fölhasználhatja a szerző engedélye nélkül is, a szerző nevének feltüntetésével. Másolható, sokszorosítható, szabadon terjeszthető bármilyen formában, kivéve a világhálót.

A színes lapok, az első és az utólsó kivételével, Petre András Gyula alkotásai