Majd mindenkinek rémlett valami, de azért találgattunk, mi is lehet az? Ennivaló, ebben megegyeztünk. Aztán kis idő után fölállt -nevezzük Andrásnak- ő, és megkérdezte szeretjük a sztrapacskát, mert ő úgy gondolta, hogy az énekkari próbák egyikén majd eszünk sztrapacskát, amit ő készít el. Mindannyian rábólintottunk, rendben. Ennyiben maradtunk.

Egy héttel később újabb, de ezúttal már nem csak a sztrapacska szót láttuk fölírva, hanem azt a kérdést is, hogy milyen lépésekből áll a sztrapacskakészítés. Krumplihámozás, sózás, liszttel történő vegyítés, ebből nokedlitészta keverése, szaggatás, kifőzés, de előtte a nyersanyagok beszerzése, kivéve a krumplit, mert abból régi-öreg, értsd alatta: nem újkrumpli kell a sztrapacskakészítéshez. És ez pedig Andrásnak van, nemrég szedte le a tavalyi krumplikról az előbújt hajtásokat.

Jelentkezőket várt segítségnek. Meg is szólított néhányunkat, akik majd a részletfeladatokat elvégzik.

Nem az ő vendégei leszünk? Nekünk kell a segédmunkát elvégezni? Nem erről, hanem estebéd meghívásról volt korábban szó. Akadt ajánlkozó, de -halkan írom- kicsit rossz szájízzel. Én a tálalás előtti utolsó fázist vállaltam: hozok jénai tálakat, merthogy miután minden kész, sütőben –forró, előmelegített sütőben- kell a sztrapacskát finommá érlelni.

A következő hét nem volt alkalmas, a rákövetkező sem.

András elhatározása azonban szilárd volt, ezért -titokban- előkészületeket tett. A legfontosabb alapanyag, a lényeg, a juhtúró beszerzését Lajosra bízta, mondván ő, mármint András, évek óta nem látott sehol juhtúrót ezért, otthon a családnak is tehéntúróval és párolt savanyú káposztával szokta a sztrapacskát tálalni.

Lajos állta a szavát, jó két héttel a sztrapacskás nap előtt beszerezte a juhtúrót, és megőrzésre átadta Andrásnak, mert a „nagy nap” dátumát még mindig nem sikerült rögzíteni.

Végül megszületett a konszenzus. A „nagy nap” a legeslegutolsó énekkari próba alkalmával lesz, mindenki ennek megfelelően készüljön az estebédre.

Megnyugodtunk, lesz sztrapacskaevés!

De mi történt ezután?

Ezt is András elbeszéléséből tudtam meg.

A „nagy napon” reggel, korábban, mint szokott, kelt föl, és utánagondolt, mi is a tenni való. Juhtúró van, öreg-krumpli a kamrában, de a többi hozzávalót bizony még be kell szereznie.

Lement a kamrába, és megdöbbenésére a hajtásaitól megszabadított krumpli tönkrement, megrothadt a korán beköszöntött nagy nyári melegben.

Nosza rajta!

Autóba vágta magát, és rohant a kispiacra, de előbb még a bank-automatából pénzt kellett fölvennie, mert egy forint nem sok, de annyi sem volt a pénztárcájában. Minek is lenne, arra való az automata, hogy „in situ” legyen pénz!

Kocsit ingyen parkolóban, egy kicsit messze a piactól leállította, és sietett az automatához.

K&H Bank. Kártya a nyílásban elhelyezve, és akkor jött a meglepetés, mert a képernyőn megjelent az „out of order!” felirat. Ez azt jelenti, hogy az automata nem használható!

Nem baj, majd egy másik használható lesz, gondolta. Igen ám, de a kártyát nem adta vissza a gép!

Most mit lehet tenni, kérdezi az őrt álló vagyonvédőt. „Tessék egy számot húzni, aztán majd magára kerül a sor!”

Így is történt.

András türelmesen várt, várt, majd rá került a sor.

Uram kérem a személyit, és két óra múlva jöhet a kártyáért, hangzott az ügyintéző döntése.

Két óra múlva? Replikázott András. „Húsz évvel ezelőtt Kölnben voltam hasonló helyzetben, de ott az ebédszünet húsz perce alatt mindent elintéztek, és visszakaptam a kártyámat.”

Tessék mondani mi tart ennyi ideig?

Mi K&H Bank vagyunk, ön, mint említette a Külkereskedelmi Bank kártyáját használta. Nekem most föl kell telefonálnom, és írnom a központunkba, a központunk a Külkereskedelmi Bank központjától megkéri az ön adatait. A Külkereskedelmi Bank központja pécsi bankfiókjától kér információt arról, hogy Önnek valóban van-e érvényes kártyája, majd pedig visszaszólnak a mi központunkon át , hogy mi a helyzet, hangzott a megnyugtató válasz.

Nem lenne egyszerűbb az ismerősömet itt helyben, a helyi fióknál felhívni, ő tudja a választ!

Sajnos nem!

András izgatottan gondolkodott, hogyan tovább.

Már fél tizenkettő, nem lesz elég idő a sztrapacska előkészítéséhez.

Amíg így töprengett magában, egyszer csak megjelenik egy másik ügyintéző, és hozza a„kártyát”. Vissza lehet adni, hangzott, mert az ügyfél éppen abban a pillanatban helyezte a kártyát az automata nyílásába, amikor a pénzfeltöltő személyzet éppen elhúzta az előlaptól a gépet, és ezért a kártya éppen az előlap és a gép közé esett, azaz éppen nem regisztrálódott a „tranzakció”.

Szerencsére! Sikerült a pénzfelvétel, mert időközben az automatát feltöltötték.

A kispiacot zárva volt, hétfő szünnap.

Az idő tizenkét óra!

Le a Vásárcsarnokba, ott majd minden lesz, ami kell!

Autóval? Nem gyalog így gyorsabb leszek, gondolta András.

A csarnokot körbejárva azonban sehol nem talált öreg krumplit. Ugyan miért nincs, kell, hogy legyen, szólított meg egy kedves árusnőt.

Hát nem tudom, már kiment az öreg, nem rendelünk mi sem, de kinn, a buszmegálló felől talán még van valakinek, hangzott a jó tanács.

És valóban. Az egyik alföldről jött embernél volt egy félrekesznyi, de nem több. Három kilót kérek. Az ára, mint az újnak? Viszi, vagy nem viszi? Hát hogyne vinném!

Aztán jött a szalonna-, hagyma-, káposzta-, liszt-, tojásvásárlás, és rohanás haza.

Tizenkettő múlt húsz perccel. Rohanás haza.

A szalonnát kockára vágni, kisütni. A szalonna zsírjában, az ugyancsak kockára vágott hagymát kisütni. A káposztát a hagymazsírban megdinsztelni. Összepakolni a szerszámokat: krumplihámozó, szaggatódeszka, fakanál, az alapanyagokat: juhtúró, liszt, olaj, tehéntúró /hátha valakinek nem ízlik a juhtúró/, só, cukor, tojás stb.

Minden készen állt.

Telefon Lajosnak. Andráskám egy kicsit késni fogok, jött a válasz.

Én is késésben vagyok, gondolta türelmetlenül. A kettő halmozódik.

Már négy óra van!

Elkészül időre a sztrapacska, villant át agyán, majd kocsiba vágta magát.

Missziós lelkészünk megvigasztalta: tudja András a villanytűzhely elég lassan fűt föl, csak ez az egy platni az, amit használunk, egyébként itt a konyhában mindent megtalál.

Lajos megérkezett, és elkezdődött a férfimunka.

Alapelv, mondta Lajos, hogy a rendrakás együtt haladjon a főzéssel, a többihez nem értek, egyébként ez a krumpli nem lesz elég húsz főre!

Kérlek, kezdd el hámozni, majd reszelni a dióreszelővel a krumplit, a többit én elvégzem.

Így is történt.

Lajos kiváló segítség volt. Tíz szem krumpli után úgy gondolta, hogy mégiscsak elég lesz a krumpli, további tíz szem lereszelése után sokallta a volument. A végén teljesen elfáradt a kézimunkában.

A sztrapacskakészítés a továbbiakban tervszerűen haladt.

Lajos és András szokás szerint jót beszélgettek, bár Lajos a bankos sztorit meg a többit kétkedve, sőt hitetlenül fogadta. András, szoktál te máskor is ilyen sztorikat mesélni, nem dőlök be ezúttal sem, vélekedett.

A víz felforrt, a nokedli elkészült, de nincs tűzálló tál!

Fél hét van!

Brrr…brrr…rebbentem föl. Anikó megígérted, hogy hozol jénaiakat a sztrapacskához, hangzott a telefonban a kétségbeesett hívás. Én bizony elaludtam, ám hamar összekaptam magam, és vittem a jénaiakat, sőt még segíteni is tudtam a terítésben és tálalásban.

Hétkor minden készen állt az estebédhez!

Ínycsiklandó illatok terjengtek már korábban is az énekkarosok körül, de most a szemnek is tetszett a terítéken álló finomság.

Karnagy úr megígérted, hogy el kell menned úgy fél nyolc felé, figyelmeztetett András.

Úgy is van! Mondd el, mutasd meg, hogyan szoktad fogyasztani a sztrapacskát, légy szíves.

Aztán mindenki nekilátott az evésnek, fényképek tanúskodnak róla, hogy az eltelt idő nem volt hiábavaló.

Ű, de finom!

Ez aztán igen!

Micsodalaktató!

Ez nem diétás koszt! Tejföl, szalonnapörc, juhtúró és egyebek, ez aztán igen!

Micsoda ízkombináció!

Andrásnak és Lajosnak jól esett a dicséret, nagy munkát végeztek. Főzés közben viccelődve, élcelődve még jobban megismerték egymást. Jó társak voltak a sztrapacskakészítésben, ugyan úgy, mint a karénekben!

Tanulság számomra: A mindennapokban is észre kell venni, hogy kis ügyeinket is ki más, mint a Teremtő Isten segíti akár észrevesszük, akár nem.

Hitvallás, bizonyságtétel ez a kis történet, melyet tisztelettel, szeretettel osztott meg –én, András és Lajos- mindenkivel.

Hogy ki az én, azt ki lehet találni!

Na, és a sztrapacska recept hat főre:

Hozzávalók:

Krumpli egy kiló, liszt hatvan deka, tojás két darab, juhtúró fél kiló, hagyma három szem, szalonna húsz deka, tejföl fél liter, só, cukor, esetleg bors/aki szereti/

Az elkészítés módja:

Krumplit nyersen meghámozni, lereszelni /dióreszelő/, megsózni, tojást hozzáadni, liszttel összekeverni galuskatésztaszerűre, forró vízben kifőzni, hideg vízzel leöblíteni, jénaiba tenni, juhtúróval alaposan meghinteni, szalonnapörcöt és tejfölt a tetejére rakva forró sütőbe tíz percre betenni.

A többi az egyéni fantáziára van bízva, hogyan sózzuk, cukrozzuk, kell-e még tejföl, juhtúró a tányérunkba.

Tisztelettel, szeretettel: Kisújbánya 29. Dr Petre András, drpetreandras@me.com