Több mint másfél órába beletelt, amíg Óbányára kiértünk, annak is a végébe, ahol akkor még kuglipálya is üzemelt nyaranta, és mellette volt a vendéglátó egység, a kiskocsma. Ez télen is nyitva-tartott, mert aki már teleitta magát a templommal szembeni nagykocsmában ide még betért lecsapatni egy felessel a fröccsöket, vagy a sört.

Idáig tartott az autóút, utána már a völgy bejárata következett.

Kipakoltuk a holmikat, a gyerekeket annak rendje-módja szerint felöltöztettem, és nekivágtunk a völgynek.

Aki ismeri az Óbánya-Kisújbányai völgyet, többnyire biztosan nyáron látta, hiszen akkor kellemes a kirándulás, nem is tart soká, fölfelé egy félórát vesz igénybe az út. Más azonban a helyzet télen, amikor félméteres hóban kel gázolni, egymás nyomát követve, egymás lábnyomába lépve, lassan cammogva lehet csak haladni. A csomagok a szánkón voltak, amit én húztam, a gyerekek pedig élvezték a nagy havat, és alig várták, hogy fölcsatolhassák a síléceket. Így haladtunk másfél-két óra hosszat, amíg elértük a házunkat.

Szakadt rólam a víz a hideg ellenére, és én voltam az, aki elfáradt az út során, a gyerekek meg sem álltak a hosszú úton, aminek nagyon örültem, mert nem kellett kipakolni semmit útközben. Meg is jött az étvágyunk.

Kinyitottam a házat, és begyújtottam a rakott tűzhelyet, amit a kemence oldalába építettek be, és nemsokára fölmelegedett a konyha, a tűzhely platnija vörösen izzott a száraz, még ősszel bekészített tűzifától.

Amíg én benn mesterkedtem a gyerekek kinn voltak, élvezték a csúszkálást a domboldalról.

Nemsokára megjöttek, de valami baj történt, mert Andris fiam pityergett, de meg is volt az oka rá. Csurom víz volt tetőtől talpig. Hirtelen el sem tudtam képzelni mitől, hiszen anorákos ruha volt mindkét gyereken, az nem ázhatott át a hótól. Valami más történhetett.

Nagyon megijedtem, így nem mehetünk haza, de még tovább sem, a faluba, hogy valakinél megszárítkozzunk. Mit tegyünk? Mit tegyünk? Hamar kellett dönteni, mert a gyerek így nem maradhat.

Az első dolog levetni a vizes ruhát, a második fölmelegíteni a gyereket, a harmadik megeteti őket, mert amióta eljöttünk otthonról még semmi nem ettek. Hála Istennek a konyhai tűzhely ontotta a meleget. Gyere kisfiam, leszedek rólad minden ruhadarabot, Ágika készítsd elő az ennivalót, amit édesanyád becsomagolt. Megtörtént.

Most következett, amit nem szívesen tettem, de meg kellett tennem. Mielőtt pokrócokba bugyoláltam volna a fiamat, sajnálattal, de alaposan kipaskoltam a fenekét, hogy sírjon, mert attól kimelegszik, és majd utána tekertem rá a pokrócot.

A ruhákat, nadrágot, harisnyanadrágot, pólót, inget, pulóvert, kabátot, kesztyűket, sapkát és még mi mindent nem is tudom, alkalmi ruhaszárítóra tettem, amit vastag alumínium drótból készítettem nagy hirtelenjében, és a forró platni fölé függesztettem a ruhadarabokat.

Miután mindezek megtörténtek, kérdeztem rá mi is történt, mitől lett csurom víz a gyerek.

Elmesélték a történetet.

Az Ottó megjelent, ő a Vincze bácsi legkisebb fia volt, és rávette a gyerekeket, hogy keljenek át a patakon is a síléccel, nem is kell azt levetni. A szánkót behúzta a patak közepére, és először Ági lányomat vette rá az átkelésre, majd Andris fiam következett, -kit csak meg akart viccelni, mondta nekem utólag- és amikor már a szánkón állt a gyerek, kirántotta alóla, minek következtében az én kisfiam az oldalra esett, és amíg felkászálódott, mert gondolom az Ottó jókat nevetett, teljesen eláztatta a víz.

Megettük, megittuk a magunkkal hozott elemózsiát, kipihentük az izgalmakat és fáradalmakat. Viszonylag hamar megszáradt minden, de a műanyag szálas ruhadarabok bizony megrövidültek a nagy hőmérsékletben, úgy hogy azokat rendesen nem is lehetett ismét felvenni.

Összepakoltunk mindent, bezártuk a házat, és elindultunk hazafelé. Az út vissza Óbányára rövidebbnek tűnik, mert lefelé halad az ember, meg szívesebben is megy azzal a tudattal, hogy mihamarabb hazaér.

Óbányán a Skoda, mint rendesen azonnal indult. /Megjegyzem soha nem volt vele műszaki problémám a hűtőhöz vezető gumicsövet kivéve, de az is csak nyáron a nagy melegben ment tönkre./ Hazafelé minden rendben volt, és még sötétedés előtt hazaértünk, feleségem nagy örömére.

A gyerekek nem meséltek semmit a balesetről, így hát én sem kezdeményeztem. Jól éreztük magunkat, minden rendben, mindent elfogyasztottunk, a házat rendesen bezártuk, mondtam.

A gyanú akkor merült föl, amikor a fürdéshez készülődtünk. Összement a harisnyanadrág, égett, füstös szaga van minden egyes ruhadarabnak stb.

Nem lehetett tovább várni, el kellett mesélni a kalandot. Töredelmesen és részletesen elmondtunk mindent, és napirendre tértünk a dolog fölött. Hála a Teremtőnek, nem fázott meg a gyerek, ami vélhetően az eljárásomnak volt köszönhető. Maradandó élmény maradt ez a kirándulás is, mind a mai napig emlegetjük, ha télről és Kisújbányáról esik szó.

A tél után jön a tavasz, és mi ugye a hétvégéket általában kinn töltöttük kisújbányai portánkon. Sokáig nem láttuk az Ottót, míg egyszer csak megjelent, egy csomó mogyorófavesszővel a kezében. Szánta-bánta, amit tett, és átadta a husángokat, ültessük el, mondta, jó fajta. Majd elülteted Te, mondtam ki én a verdiktet, ez lesz a büntetésed a haszontalanságodért. Úgy is lett.

Ma is láthatóak a hatalmasra nőtt mogyoróbokrok a kertünkben, de Ottónak sajnos nem volt igaza, mert  nem termett egyik sem. Állítólag vegyesen kell ültetni a porzós mogyorót a nem porzóssal csak akkor terem a mogyoró, ki tudja? Vagy az Ottó tudta, és az óta is nevet rajtunk, ha eszébe jutunk?

Tisztelettel, szeretettel:

Dr. Petre András