Nem gyakran járok piacra, ha néha odajutok az csak a véletlen műve. ABC-be járunk -mostanában persze Sparnak, Lidlnek, Auchannak stb. hívják a bevásárlóközpontokat. Nem igen szeretjük ezeket a szupermarketeket, mert az ember nem lehet bizonyos benne, hogy az ott megvásárolt ennivalók, alapanyagok mennyire eredetiek, mennyire ennivalók és nem műanyagok. Van azonban egy-két dolog, amit bátran meg szabad vásárolni, az pedig a konzerves kiszerelésű shampion-gomba. Ahogy én tudom, a gombatermelők, nem vegyszerezik a gombát, és biztos alaposan megnézik, hogy mit tesznek be a konzerves dobozba. Na és a gomba, ha mérges, akkor maga termeli a mérgét.
Kisújbányára települve, mint bármelyikünk, ha kiszabadul a szabadba, mi is összegyűjtöttük erdő-mező gyümölcseit, és örömmel fogyasztottuk el. Akkor ízleltük meg például a csalánlevest is, amit szegény édesapámnak, amint mesélte, a hadifogságban, más híján meglehetősen gyakran kellett elfogyasztania. Aztán jött a többi: bodzaszörp, hecsedlilekvár, na és a gomba.
Én is beszereztem a szükséges könyveket, nem is egy félét, és tanulmányoztam a „gombákat”.
Megismertem, hogy van száruk, tetejük, gallérjuk, a tető alatt helyezkednek el a lemezek, amik a többi alkatrésszel együtt igen változatos formában és színben fordulnak elő a természetben.
Hosszú ideig csak egyedül a mi hegyoldalunkra mentem föl gombászni, mert ott is igen sokféle gomba tenyészett, attól függően, hogy az évben milyen volt az időjárás, csapadékos, vagy inkább száraz.
Találtam is gombát bőven, márványos pereszkét, őzgombát, pöfeteget és még sok mást is.
A család azonban csak akkor volt hajlandó foglalkozni a gombafőzéssel, nagyon helyesen, ha előtte elvittem gombavizsgálatra gyűjteményemet. Nem is egyszer, hanem majd mindig az egész odaveszett, mert a szakértő mindenestől kidobta gyűjteményemet, ha mérges gombát, vagy olyat, amelynek fajtájában ő maga nem volt biztos, egy, azaz egy darabot fölfedezett a többi között.
Így ment ez sokáig. Aztán már én is bizonyos szaktudásra tettem szert, de azért óvatos voltam, ugyanis egy-egy gombáról az egyik könyv azt írta ehető, a másik meg azt, hogy óvatosan bánjunk vele, mert csak pörköltet lehet készíteni belőle. Más helyütt pedig olyanokat írtak, hogy a múlt században még ehetőnek tartották, de ma már nem ajánlják fogyasztásra.
A lényeg az volt számomra az egészből, hogy ismereteim azért hiányosak, és nem lehetek egészen biztos tudásomban, vagyis jobb lesz, ha biztosra megyek, és olyannal szedek gombát, aki nagyon jól ismeri a fajtájukat. Ilyen ember volt Péceli dr.!
Egyszer aztán úgy adódott, hogy elmehettem vele gombászni. Tudni illik, hogy ő nemcsak a gombákat ismerte, hanem azt is, hogy merre keresse azokat. Mondta is, tudod András, vannak bizonyos részek erre, vagy arra, ahol most nem, de majd később, eső után egy héttel lesz vargánya is. Vargánya a gombák királya!
Bejártunk hegyet-völgyet, jártunk az északi domboldalon és az erdőben, amíg meg nem teltek kosaraink. Az egyik fenyvesben gyönyörű és rengeteg fenyővargányát fedeztem föl. Péceli dr.-nak azonban ismeretlen volt ez a fajta, és hogy más se szedhesse föl azokat, lábbal széttapostuk. /Én megtartottam egy pár darabot belőlük, és csak később, a gombaszakértőtől tudtam meg, hogy az egyik legfinomabb fajtától szabadítottuk meg magunkat.
Hát ilyen a gombászás.
Mikor megteltek kosaraink hazafelé vettük utunkat, meg szomjasak is voltunk, elfogyott már a fejenkénti két üveg sör, amit magunkkal vittünk.
Na mit is készítsünk, várt rám a kérdés. Bandikám azt, amit a legjobbnak találsz. Biztos voltam benne, hogy a gombához fogja illeszteni az elkészítés módját is.
Kétféle étel készült, az egyik tojásos gomba volt a másikféle pedig fehér besamel mártással
volt körítve. Időközben megérkezett még egy ismerős, akit már korábban ebédre invitált Péceli dr., aki tudott arról, hogy gombaebéd lesz aznap, alig bírta kivárni az étel elkészültét.
Egy időre nekem kellett felügyelni a készülő eledelt, hogy le ne égjen, ők kimenetek innivalóért a pincébe.
Megterítettünk, itallal megalapoztuk az ebédet, aztán nekifogtunk az ételnek. Jól esett a délelőtti, bizony egy kissé fárasztó hegymászás után az ebéd.
Mi másról folyt volna a beszélgetés, mint a gombászásról. Ők mindketten a pörköltből vettek, nekem inkább, mint különlegességet, a fehérmártásosat ajánlották.
Szó esett róla, hogy bizonyos gombákat bizony még a hozzáértő is nehezen különböztet meg. Itt van éppen az őzlábgomba, amit te eszel András, említette egyikőjük. Azt bizony nehéz megkülönböztetni az alattomosan mérgező másik fajtától.
Mert noha az őzlábgomba is galléros, meg a kalapja is barna, de a másikon halványabbak a kalapján lévő hámló részek.
Tudod András az a másik féle úgy mérgez, hogy csak másnapra szívódik föl a hatóanyag, és akkor már késő, menthetetlenül elveszejti az embert, hiszen a gyomormosás már hiábavaló.
Addig-addig mondogatták, amíg emlékezni kezdtem arra, hogyan járt a gombaevéssel az egyik kolléganőm. Ö panel-szomszédaitól kapott, már kész gombafőztet, aztán egy hétig nem jött dolgozni. Azt mesélte, hogy igen jót evett az ajándékból, de aztán éjjel föl szeretett volna kelni, hogy a dolgát végezze, de bizony nem mozdult egyik tagja sem, megbénult. Szerencsére, véletlenül otthon tartózkodott a nagyobbik fia is, aki már felnőtt ember volt -a kisebbik pedig csak kisiskolás, akit egyedül nevelt-, és segített kihívni a mentőket. Akkor életben maradt! /Azóta elköltözött -Isten nyugosztalja- az égiek közé./
Nekem nem kellett több, megkérdeztem Péceli doktortól, ugyan mondaná meg nekem, de azonnal, hogyan lehet visszaadni a már elfogyasztott gombát, mert úgy érzem, nagyon rosszul vagyok. András, annak az a módja, hogy megiszol kétszer két korsó langyos, jó sós vizet, és ledugod az ujjadat, hangzott a válasz.
Úgy is tettem!
Alig valamivel később elköszöntem, és napokig aggódtam az életemért.
Hetekkel az eset után találkoztunk ismét, én szemrehányást tettem a doktor úrnak a történtekért, ő meg egy hatalmasat nevetett. Tudod András ez a gombászok beavatási szertartása volt. Akkor beszéltük meg, amikor kimentünk a pincébe borért, hogy Te még nem is voltál fölavatva!
Kedves olvasóim, jól vigyázzanak a gombaszakértőkkel, ne kövessék én példámat, és nyugodtan fogyasszák el gombaeledelüket.
Kisújbánya, 2008-04-05
Tisztelettel, szeretettel: Dr. Petre András, drpetreandras@me.com
A gombaszedés ártalmairól... (avagy gombaevés Petre módra)
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2008. április 5.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése